A dinoszauruszok

Az utolsó dinoszauruszok vagy 65 millió évvel ezelőtt tűntek el a Föld színéről, de addig 160 millió éven áturalkodtak bolygónkon. Honnan származhattak ezek az óriási hüllők? Hogyan festhettek a valóságban,
és miért pusztultak ki?
A dinoszauruszok (sárkánygyíkok) tudományos tanulmányozása a kövületes maradványokon (fosszíliákon)alapszik, vagyis az egykori élolények kőzetekben fennmaradt ősmaradványain. A paleontológusok (az őslénytan kutatói) részletesen feltérképezték a dinoszauruszok eredetét, testfelépítését, élőhelyeit, szaporodását és hajdani elterjedtségét a világban.
A megkövült dinoszauruszcsontok apró szabálytalanságaiból a szakértők következtetni tudnak ezeknek az állatoknak az izomzatára is. Egyes csontokból még az is kiderül, hogy milyen betegségeik lehettek. Ha egy szakértő jól megnéz egy 200 millió éves dinoszaurusz koponyát, meglehetősen pontos elképzelést alkothat a koponya egykori tulajdonosának agyáról és táplálkozási szokásairól. A kis dinoszauruszok életéről a megkövült tojások alapján alkothatunk fogalmat. Vannak azonban olyan kérdések is, amelyekkel a szakértők nehezebben birkóznak meg: nem tudjuk például, hogy volt-e a dinoszauruszoknak szőrzetük, s hogy milyen volt a bőrük színe.

A dinoszauruszok kora

A Föld 4,5 milliárd éves történetét földtörténeti időkre osztjuk. A dinoszauruszok kora kiterjed a földtörténeti középidő (mezozoikum) nagy részére. A középidőt három földtörténeti időszakra bontjuk: a triászra (256-208 millió éve), a jurára (208-146 millió éve) és a krétára (146-65 millió éve).
A hüllők már a dinoszauruszok megjelenése előtt is itt voltak a Földön. A triász kezdeti szakaszában sok új csoportjuk indult fejlődésnek, köztük a gyors lábú Cynodonták ("ebfogú hüllők"); ezek lassú mozgású növényevők nyájaira támadtak rá. A legtöbb korai hüllő lába nem függőlegesen, hanem kifelé ágazva csatlakozott a törzshöz, nagyjából úgy, ahogy a mai gyíkoké.
A nagy termetű, szarval fölfegyverzett Triceratops a ma élő orrszarvúhoz hasonlíthatott. Ez a növényevő hüllő a kréta időszak vége felé élt, és a Földet benépesítő utolsó dinoszauruszok közé tartozott. A nyakát körülvevő csontos "gallért" védőpajzsként használta.

A Tyrannosaurus volt a legsúlyosabb és legfélelmetesebb ragadozó dinoszaurusz. Izmos állkapcsával és borotvaéles, 16 cm hosszú fogaival egy jól megtermett embert is könnyedén felfalhatott volna.
A korai hüllők, köztük az Euparkeria, négy lábon jártak, és lábuk kétoldalt kiemelkedett a test síkjából, mint a ma élő varánuszoké. A dinoszauruszok, például a Triceratops, a törzset függőlegesen alátámasztó végtagokon jártak; ez több okból is előnyös volt: egyebek mellett nagyobb lépéseket tehettek, és gyorsabban futhattak, mint más, magukat a talaj mentén tovavonszoló hüllők. A dinoszauruszok két vagy négy lábon jártak. Sok fajuk igen fürge volt, 50 km/h sebességgel is tudott futni, a sokszor több mint 50 tonnás sauropodák azonban erős, oszlopszerű végtagjaikkal csak lassabban változtathatták a helyüket.
Ezeket a hüllőket később az archoszauruszok ("uralkodó gyíkok") váltották Föl. Egyik csoportjuknak már más testalkata volt, mint a többinek, s az o lábuk már függőleges állású volt. Ez lehetett az első lépés leszármazottjaik, a dinoszauruszok sikeres "típustervének" ki alakulása felé. (Nevük az ógörög deinósz rettenetes - és szaura - gyes - szó összetétele.) A triász időszak végére már valódi dinoszauruszok jöttek-mentek a Földön, virágkorukat a kréta idején élték. Az eddig leírt közel ezer dinoszaurusz fajt két fő csoportba osztják: a növényevők és a ragadozók csoportjába.
A nagy termetű, szarvval fölfegyverzett Triceratops a ma élő orrszarvúhoz hasonlíthatott. Ez a növényevő hüllő a kréta időszak vége felé élt, és a Földet benépesítő utolsó dinoszauruszok közé tartozott.
A nyakát körülvevő csontos „gallért” védőpajzsként használta.
 

A szauropodás

Voltak olyan kis termetű dinoszauruszok, mint a Compsognathus, a legkisebb ragadozó, s olyan hatalmasak is, mint a sauropodák ("gyíklábúak”). Ez utóbbiak lenyűgöző termetű növényevők voltak; súlyos törzsükből hosszú nyak eredt, s az kis fejben végződött. Zsiráfnyakuk jóvoltából elérték a magas fák legízletesebb felso leveleit is. Pecekforma elülső fogaikat gereblyeként használva
 
szedték össze a leveleket az ágakról, majd tompa végű hátsó fogaikkal őrölték péppé.
A Diplodocus ("kettos gyík") 26 méter hosszúra nőtt és 11 tonnára hízott. A Brachiosaurus ("karos gyík") 28 méter hosszú és 13 méter magas volt, s 100 tonnát nyomott - annyit, mint 16 afrikai elefánt. A Brachiosaurus egyes-egyedül növényekkel táplálkozott, és létfenntartásához naponta közel egytonnányi falevelet kellett megennie. Egyes sauropoda maradványokban hatalmas köveket találtak a csontváz belsejében, a gyomor helyén.

 
Önvédelem
 
Sok növényevő dinoszaurusz csoportban járva-kelve szedte össze táplálékát. Sokszor nagy csapatokban vándoroltak, hogy kevésbé legyenek kiszolgáltatva a ragadozóknak. A Triceratops például kicsinyei védelmében verődött gyakran csoportba fajtársaival. Ha a csapatot támadás fenyegette, a felnőttek körülállták a kicsiket,

valahogy úgy, ahogy ma napság az elefántok védik a kiselefántokat.
A Stegosaurus nevű nagy termetű növényevő dinoszaurusz a jura időszakban élt. Ezt a tüskékkel, tövisekkel alaposan fölvértezett állatot nagyon nehéz lehetett megtámadni
 
 
E "békés" természetű dinoszauruszok közül jó néhány nehéz páncélzatot viselt. A Triceratops úgy támadott, mint az orrszarvú, s az orra végén meredező két nagy, éles szarval felnyársalta ellenfelét. A Pinacosaurus a farkán levo csontos bunkóval legyintette megtámadóit. Más növényevők, például a Stegosaurus nagy csontlemezeket viseltek a hátukon és tőrszerű' tüskéket a farkukon.


A Tyrannosaurus

A ragadozó dinoszauruszok görbült, fűrészes szélű fogaikkal tépték ki a préda testéből a húst, és hosszú, éles karmaikkal tartották meg a már kitépett darabokat. A legnagyobb súlyú ragadozó dinoszaurusz a közel 12 méter hosszú és több mint 8 tonnás

Tyrannosaurus ("zsarnok gyík") volt. Görbült fogainak hossza elérte a 16 centimétert, azaz majdnem olyan hosszú fogai voltak, mint egy felnőtt ember kézfeje.
A legtöbb ragadozó dinoszaurusz, köztük a Tyrannosaunis is, két hátsó lábán járt, s ezért igencsak fürgén vehette üldözőbe áldozatát. Igen rövid mellső lába elég magasan volt a föld fölött. Lábvégeik kézfejhez hasonlítottak, s két karomszerű ujjban végződtek. A kutatók nem tudják biztosan, mire használta a Tyrannosaurus a mellső lábát, de arra gyanakszanak, hogy talán az áldozatába kapaszkodott vele. Egyes szakértők szerint ezek a kicsi, de erős támasztékok arra szolgálhattak, hogy a Tyrannosaurus alvás vagy pihenés után könnyebben emelkedhessen a hátsó lábára.


A Tarbosaurus











Félelmetes ragadozó volt. Fűrésszerű fogai tökéletesek voltak hústépésre. A visszafelé hajló fogak a rúgkapáló zsákmány megragadását is megkönnyítették.


A Velociraptor

Vérszomjas ragadozó nevének jelentése: "sebes rabló" - kisebb emlősöket vagy dinoszauruszokat támadott meg egyik hosszú hátsó lábával; eközben a másik lábán állt, és a farkával tartotta egyensúlyban magát. Mindegyik lábán sarló alakú karmot viselt, s azt belemélyesztette áldozatába.
 
Sok dinoszaurusz nagy termetű létére is meglehetősen gyorsan futott. A hosszú lábú, struccszerű dinoszauruszok az 50 km/h sebességet is elérhették.






Az Apatosaurus

Nehézkesebb alkatú rokonaik közül a 35 tonnás Apatosaurus nagyjából olyan gyorsan szedte a lábát, mint az elefánt, a döngőléptű, 100 tonnás Brachyosaurusnak pedig 4 km/h sebességgel is nehezére esett cammogni.
 





A Sauropoda

Létkérdés volt, hogy lábuk megfeleljen a helyváltoztatás követelményeinek. A mieinkhez hasonló ruganyos léptek, a saroktól az ujjhegyek felé irányuló mozgás túl sok energiájukat emésztette volna föl; egy nagyobbfajta dinoszaurusz ilyen mozgással nem ment volna sokra. A sauropodák inkább cammogtak, semmint jártak. Súlyos testük megtartásához lábuk teljes felületének érintenie kellett a talajt. Lábujjaikat és "sarkukat" nagy, erős szövet köteg kapcsolta össze, olyasféle, mint a mai elefántok lábfeje.





Protoceratops

A kifejlett egyede mintegy 180 centiméter hosszúságú lehetett, vállmagassága mintegy hatvan centiméter, testsúlya kevesebb, mint 180 kilogram. Bár a Protoceratops növényevő volt, állkapcsa azt sejteti, hogy erős harapásra lehetett képes. az állkapocsban a durva növényzet felaprítására alkalmas fogak tucatjai ültek, a koponya masszív csőrben végződött. Nagy nyaki csontgallérja volt, amely a nyakat védte, rátapadtak a nyaki izmok, vagy figyelemfelkeltésre szolgált. Jelenleg két faj ismert, a protoceratops andrewsi és a protoceratops hellenikorhinus, amelyek főleg testméretükben különböznek egymástól.

Gondos szülők
A szakemberek már régen egyetértenek abban, hogy a dinoszauruszok fészket építettek és tojást raktak, de hogy miként nevelték utódaikat, az rejtély volt egészen 1978 ig, amikor az Amerikai Egyesült Államok Montana államában egy dinoszaurusz fészket találtak, benne kis dinoszauruszokkal és tojáshéjuk maradványaival. A dinoszaurusz ivadékok némelyike már majdnem egy méter hosszú volt, a tojások hossza azonban nem haladta meg a 20 centimétert. A kis dinoszauruszok nagysága arra vall, hogy már hosszabb ideje kint voltak a tojásból, vagyis e lelet tanúsága szerint világra jöttük után még sokáig a fészekben kellett maradniuk.
Ebből a szakértők arra következtettek, hogy a dinoszaurusz szülők gondjukat viselték kicsinyeiknek, ameddig azok meg nem nőttek és önellátóvá nem váltak. A Montanában előkerült kölyök dinoszauruszok közül soknak kopottak voltak a fogai, ami arra utal, hogy szüleik a fészekben etették őket, ahogyan manapság a madarak a fiókáikat.
 
Újabb adatok szerint egyes nagyobb termetű dinoszauruszok kicsinyei élve születtek, akárcsak az emlősállatok. Mivel sok ilyen dinoszaurusz állandóan úton volt - táplálékot keresett vagy ellenségei elől menekült -, nem nagyon lehetett idejük tojásokat rakni, s hetekig vagy hónapokig várni, hogy a kicsik kikeljenek s akkorára nőjenek, hogy megvédhessék magukat. A legnagyobb dinoszaurusz tojás, ami valaha előkerült, mindössze 30 centiméter hosszú volt. Az ebből a tojásból kikelő dinoszaurusz csemete sem lehetett ennél sokkal nagyobb, és igen gyorsan kellett növekednie, hogy elérje kifejlett kori méreteit.
 
Már évszázadokkal ezelőtt is kerültek elo megkövült dinoszauruszcsontok, bár nem mindig tudtuk róluk, hogy micsodák - voltak, akik emberi óriások csontjainak hitték őket! Csak az 1820-as években kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy mára kipusztult óriás hüllők maradványairól van szó.
1822-ben Gideon Mantell a dél-angliai Sussex grófság egyik kőbányájában néhány nagy fogat talált. Fölfigyelt arra, hogy ezek a fogak mennyire hasonlítanak bizonyos dél-amerikai gyíkok, a leguánok fogaihoz. Ebből arra következtetett, hogy a megkövült fogak egy hüllőtől származnak, s ezt a hüllőt Iguanodonnak, azaz "leguánfogúnak" nevezte el.
A világ szinte minden táján találtak meg kövült dinoszaurusz maradványokat: csontokat és fogakat. A kövületes maradványok második leggyakoribb csoportja a lábnyomok, melyek kövületeit "nyomfosszíliáknak" nevezzük, megkülönböztetendő őket azoktól a kövületes maradványoktól, amelyek magának az állatnak valamely részét őrizték meg.
A megkövült dinoszaurusz ürülék - az úgynevezett koprolit -, valamint a béltartalom és a gyomorban levo kövek sok mindent elárultak a dinoszauruszok étrendjéről. Borlenyomatokat is találtak; ezekből néhány dolog kiderült egyes dinoszauruszok csont páncéljáról.

Senki sem tudja, milyen színűek voltak a dinoszauruszok, mert a bőr túlságosan gyorsan lebomlik, s nem maradhatnak belőle kövületek. Egyes kutatók úgy vélik, hogy a vadászó dinoszauruszok rejtő színükkel jól beleolvadtak környezetükbe, s így észrevétlenül közel lopódzhattak a prédához.
A dinoszauruszok a kréta időszak végén, mintegy 65 millió éve kipusztultak. Erre a jelenségre az őslénytan máig sem tudott kielégítő magyarázatot adni, bár föl tevésekben nincs hiány Az egyik szerint egy, a Föld közelében történt szupernova robbanás miatt halálos sugárzás érte bolygónkat.

Fokozatos kipusztulás
Más kutatók azonban valószínűbbnek tartják, hogy a dinoszauruszok kipusztulását az éghajlat fokozatos megváltozása idézte elo. A telek egyre hidegebbek, a nyarak egyre forróbbak lettek, s ez a téli álmot alvó kis termetű szárazföldi emlősöknek kedvezett. Könnyen lehet, hogy a pontos magyarázatot sohasem fogjuk megtudni.